az évtized, ami sosem ér véget...

daily 80's

daily 80's

Január 25. - 1984-ben is a hóhelyzet volt a téma ezen a napon a Magyar Televízióban

2015. január 25. - Szollo

Esik a hó az egész országban! - Azon túl, hogy, osztva azokat a nézeteket, miszerint minden évszakban az évszaknak megfelelő időjárás tekinthető a legkitűnőbbnek felettébb boldoggá tesznek minket a hógolyózásra kiváltképp alkalmas közállapotok, azért tegyük hozzá, hogy olyan hadihelyzetre (18 óra alatt, 30 centi vastagságban, 6 millió köbméter!), mint 1984-ben, vagy 1987-ben, a megváltozott klimatikus viszonyok és egyéb tényezők miatt szép fővárosunkban nem egyhamar lehet újból számítani. Sem a Keleti környékén olyan emberes hótorlaszokra, mint a régi, nagy telek idején. Pedig azok még semmik voltak a még régebbi és még nagyobb telek még emberesebb hótorlaszaihoz képest.

Mi persze már nemigen emlékezhetünk ilyenekre - de az 1941-ben született, legendás televíziós hírbemondónak, Kovács P. Józsefnek még lehet némi összehasonlítási alapja e tekintetben. Nem tudom, amúgy hogy vagytok vele, de én rettenetesen hiányolom az effajta orgánumot a mai közszolgálati televíziózásból. - Az ő szájából például mennyire szépen hangzik, hogy: "a közterlületfenntartó vállalat az éjjel derekas munkát végzett..." - És akkor az animált időjárásjelentésről még nem is beszéltem (az alatta bejátszott kis nóta ennek a refrénjére emlékeztet)... 

(Az adás első felét pedig itt találjátok.) 

A bejegyzés trackback címe:

https://daily80s.blog.hu/api/trackback/id/tr337102843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása