Az abszolút alapfilm. Enélkül semmit nem lehet megérteni a nyolcvanas évek magyar undergroundjából. Tényleg semmit. - Az más kérdés, hogy ezzel együtt sem olyan sokat. Viszont száz százalékosan átjön az atmoszféra, az életérzés. (Legalábbis így képzelem...) 

Amikor, úgy 9 évvel ezelőtt először láttam a Filmmúzeumon a Rocktérítőt, teljesen ledöbbentem. Nem is hittem el, hogy ilyesmi létezhet. A szürreális, mint olyan, egy teljesen új foka tárult fel előttem. Ma már tudom, hogy ennek a filmnek egyáltalán nem a szürrealitása a legnagyobb értéke, hanem sokkal inkább, hogy dokumentálja egy hihetetlenül érdekes egyéniség útját, melynek során "a drog helyébe beült a Szentlélek". 

Pajor Tamásnak, a zenésznek és énekesnek, valahogy mégis inkább akkoriban volt jézusi karizmája, amikor hosszú hajjal, szakállasan ordibált, tört és zúzott - nekem a hitgyülis mintapolgár nagyon kamuképű figura. De tény, hogy ez a sztori érdemes arra, hogy megfilmesítsék. Már csak azért is, mert ott a zene, ami hihetetlen. (És a szöveg, ami plusszban még teljesen önálló életet is él...)

A mozi másik értéke, hogy zseniális arcok tűnnek fel benne. Itt van például Gémes János Dixi, aki a valódi életben is olyanokat tolt, mint itt. Vagy Pauer Gyula fia, Pauer Henrik, aki elképesztően kreatív színházi és filmes figuraként híresült el... 

S bár a manapság közkézen forgó kópiái olyan állapotban, mintha direkt ügyeltek volna rá, hogy minden egyes képkocka minél több erodációnak legyen kitéve - ez talán még hozzá is tesz az értékéhez, és nagyban növeli a hitelességét...