az évtized, ami sosem ér véget...

daily 80's

Február 12. - Csak a Flatliners káprázatos soundtrack-je...

2015. február 12. - Szollo

Majd lesz szó a filmről is - most csak hallgassátok. James Newton Howard elfelejtett mesterműve 1990-ből:

 

 

 

Február 11. - Budapesti55 1. - Rocktérítő

Az abszolút alapfilm. Enélkül semmit nem lehet megérteni a nyolcvanas évek magyar undergroundjából. Tényleg semmit. - Az más kérdés, hogy ezzel együtt sem olyan sokat. Viszont száz százalékosan átjön az atmoszféra, az életérzés. (Legalábbis így képzelem...) 

rockterito.jpg

Amikor, úgy 9 évvel ezelőtt először láttam a Filmmúzeumon a Rocktérítőt, teljesen ledöbbentem. Nem is hittem el, hogy ilyesmi létezhet. A szürreális, mint olyan, egy teljesen új foka tárult fel előttem. Ma már tudom, hogy ennek a filmnek egyáltalán nem a szürrealitása a legnagyobb értéke, hanem sokkal inkább, hogy dokumentálja egy hihetetlenül érdekes egyéniség útját, melynek során "a drog helyébe beült a Szentlélek"

rockterito_02.jpg

Pajor Tamásnak, a zenésznek és énekesnek, valahogy mégis inkább akkoriban volt jézusi karizmája, amikor hosszú hajjal, szakállasan ordibált, tört és zúzott - nekem a hitgyülis mintapolgár nagyon kamuképű figura. De tény, hogy ez a sztori érdemes arra, hogy megfilmesítsék. Már csak azért is, mert ott a zene, ami hihetetlen. (És a szöveg, ami plusszban még teljesen önálló életet is él...)

A mozi másik értéke, hogy zseniális arcok tűnnek fel benne. Itt van például Gémes János Dixi, aki a valódi életben is olyanokat tolt, mint itt. Vagy Pauer Gyula fia, Pauer Henrik, aki elképesztően kreatív színházi és filmes figuraként híresült el... 

S bár a manapság közkézen forgó kópiái olyan állapotban, mintha direkt ügyeltek volna rá, hogy minden egyes képkocka minél több erodációnak legyen kitéve - ez talán még hozzá is tesz az értékéhez, és nagyban növeli a hitelességét...

Február 10. - Action City - az alapok

2010 és 2011 magasságában, amikor az elképzelhető legelképesztőbb mértékben bele voltam habarodva kedvenc étizedünkbe, az egyetemi órák alatt született meg az Action City gondolata és koncepciója a fejemben. Ez az anyag két dolgot egyesített volna magában, amit imádok: a sorozatokat és a 80-as éveket. 

De leginkább egy határozottan őrült ötlet volt, amit a meglehetősen élénk fantáziám termelt ki magából - egy széria, ami elejétől a végéig átfogta volna az időszakot, cselekménye nagyrészt Miami-ban bonyolódott volna és elsősorban a maffia állt volna a sztori középpontjában, bár igazából egy minőségi szappanoperának képzeltem el az egészet (e tekintetben leginkább olyasfélének, mint a Mad Men, csak helyenként annál is mélyebb és összetettebb dolgokkal operáló cuccnak).

Az Action City cím, maga, egy Kim Wilde dalból származott: 

A főcímet is ezekre a dallamokra képzeltem el, csak mondjuk kicsit retrowawe-sebb stílusban. Akkor még nem ismertem a Miami Nights 1984-et, pedig ők 100%-osan alkalmasak volnának rá, hogy elkészítsék ezt az egyenlőre csak a fejemben létező feldolgozást: 

És itt ki is mondtam a kulcsszót: mert az Action City csupán két helyen létezik. a fejemben és azon a pár tucatnyi rajzon, amelyek többnyire kapkodva készültek, befejezetlenek maradtak (néhány kivételtől eltekintve), de amennyire még sem, annyiban a főbb karaktereket ábrázolják... 

Csak néhány rajz - ez minden, ami megmaradt az őrületből. De ezek most is itt vannak velem, és csakis arra várnak, hogy elétek tárjam őket...

Ami pedig késik, az semmiképpen nem múlik... 

Február 9. - 100favorit 1.: Sólyom és nepper

solyom_es_nepper_06.jpg

Ismét csak röviden: vadonásúj kezdeményezést indítottam a blogon. Fogtam a 100 kedvenc 80-as évekbeli külföldi (a továbbiakban: 100favorit) és 55 kedvenc hazai játékfilmemet (a továbbiakban: budapesti55), és összehoztam belőlük egy listát, amiről időnként be fogok emelni egy-egy tételt egy-egy napi poszt formájában. A válogatás teljesen önkényes, mivel a "kedvenc" filmjeimről van szó. Így nem is lehet meglepő, hogy egy csomó alapvetés és úgymond "nagy dobás" lemaradt a listáról.

solyom_es_nepper_01.jpg

A mérce a rám gyakorolt hatás lett. - Épp ezért jónéhány olyan anyag is sorra kerül majd, amit senkinek sem jutna eszébe "nagynak nevezni". De ugyanúgy előfordulhat az is, hogy elfelejtett vagy mélyen alulértékelt remekművekbe futunk majd bele. Már csak azért is, mert a tételek többsége nem feltétlenül volt túlexponált a korszakban - és ez alapvetően azóta sem változott.

solyom_es_nepper_04.jpg

Végezetül pedig, még valami: ez itt nem toplista (ennek nyomatékosítása végett 1-essel indítottam el a számozást)...

Tovább

Február 8. - Erdős Péter és Sugár András vitája lemezekről és feketepiacukról

mse.jpg

Nem akármilyen beszélgetést ajánlanék a szíves olvasók figyelmébe, amelynek mindhárom résztvevője megérdemli osztatlan figyelmünket!

Módos Péter: kétségtelenül remek televíziós személyisége volt a korszakának, a Pulzus nevű (mai anyagunknak is helyet adó), igen közkedvelt könnyűzenei projectnek volt a mindenese.

Sugár András: nem kevésbé neves riporter volt, elsősorban külpolitikai kérdésekkel foglalkozó adásokhoz készített anyagokat.*

Erdős Péter. Hát igen, ilyen számokat írtak róla annak idején, pedig akár regényeket is lehetne. A "popcézár", a Magyar Hangemezgyártó Vállalat vezetője rendkívüli közgyűlöletnek örvendett a társadalom széles köreiben, minthogy igencsak kényesen megszűrte a "támogatott" és "tűrt" zenekarok körét.**

De hagyjuk most őt (lesz még róla elég szó): inkább nézzük a mai felvételünk tanulságait. Nos, az egész sztori kiindulópontja az lehetett, hogy Sugár a Hétben felvetette, a nézők közül sokan panaszkodnak a külföldi vinyl-ek irreálisan magas árára. Erre Erdős viszont megjegyezte, hogy nagyon drága ám egy frissen megjelent nyugati hanglemez kiadásának jogait megszerezni itt, a keleti blokkban.

Arra persze nem tért ki, hogy az egész arról szól, hogy a felvett államadóságok és a KGST doktrínái miatt mesterségesen szinten tartott keleti piac az oka ennek a nagy drágaságnak. No meg arra sem, hogy nemcsak Bonnie M-et vagy Pink Floyd-ot hoznak ám be a magyar feketepiacra (amit az említett jelenség tartott életben ekkoriban), hanem mondjuk Ramones-t, Sex Pistolst, vagy akár Siouxsie-t. Meg még egy csomó dolgot, amitől az elvtársak jóakaratúlag megóvták a hazai fiatalságot... 

Aztán az is vicces, hogy a műsor végén még egyszer szót kérő EP a Neoton Famillia, Szűcs Judit és a Locomotiv GT külföldön megjelentetett hanglemezeit rángatta elő, mondván: azért mi is adunk valamit a világ zeneiparának! - Vicces, hiszen: a Neotonos Csepregi Évával való viszonyuk sosem volt titok, Szűcs Judith sztárságában Erdősnek óriási munkája feksik, Pressert pedig (szegényt) valamiért egyszerűen imádta és elhalmozta szeretete megannyi jelével (amit ő mondjuk szívesen megspórolt volna)... 

Végül meg kell említenem azt is, hogy a műsor vendégei milyen kedvesen fényezik egymást - miközben persze azért kiérezni az iróniát a mézes-mázos sorok közül...

_______________

Itt egy beszélgetés vele a Zárórából, itt pedig egy Alindánál lényegesen vehemensebb műsorvezetővel (meglepetés). 

** Persze amúgy nem csinált mást, mint bármelyik más lemezgyártó cég vezetője a világban (akikről Joan Jett már mindent elmondott ebben a dalban). Csakhogy nálunk az MHV volt az egyetlen könnyűzene terjesztésével foglalkozó, állami és monopol helyzetű "vállalkozás" (ilyen helyzetben azért elég mókásan hangzanak az effajta kapitalista szabadversenyre utaló kifejezések). Ezért ő egyeduralkodóként könnyedén ittasodhatott meg a hatalomtól., és küldhetett bizonyos, az ízlésének nem megfelelő zenekarokat egyszerűen karanténba (gondolok itt nemcsak az amúgy fű alatt terjedő undergroundra, a Ricsére, de akár még Cserháti Zsuzsára is...)

Február 7. - Csak egy röpke asszociáció...

A 444 hírportál ezt a madarat fedezte fel tegnapelőtt a mezőkövesdi Fidesz frakcióülés helyszínén. (Remélem ezzel a mondattal még nem politizáltam!)

madarka.jpg

Ez a színes kis bohóság egy tengelic. A linkelt képek nyomán viszont egyértelműen megállapítható, hogy vagy irreálisan kidülleszti a begyét, vagy, ami valószínűbbnek tűnik: állati kövér... 

Na most, ezek után egy hozzám hasonlóan az ezredvég Magyarországán szocializálódó egyénnek könnyedén eszébe juthat egy másik, hasonlóan jól megtermett jószág...

zufhecc.jpg

Ő az... Ti felismeritek? (Megfejtés a címkék között...)

Februrár 6. - Azért az mégis disznóság, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi!

il_570xn_459268819_tfpo.jpg

Egy éppen pont a mai napon 29 évessé avanzsáló felvétel mondatja ezt ki velem. A televíziós adásfolyam, amiből való, a Jeopardy! nevezetű, az USA-ban legendás múltra visszatekintő, nálunk viszont nem igazán ismert vetélkedő. Ami lényegében döbbenetes, hogy az 1986. február 6-i adás, a lenti videón fellelhető felvétele és a youtube-ra legutóbb felkerült adás (2014. február 3.) nem igazán változott semmit.  

Az irigység annak is szólt, hogy nekünk (magyaroknak) is akadt egy egészen hasonló, egyértelműen ebből a licenszből táplálkozó televíziós adásunk a kilencvenes évek elején. A Mindent vagy semmit egy végtelenül szórakoztató játék volt az MTV 1-en, amit aztán 1997-ben startoló TV 2 vett át, az eredetihez képest már kicsit lebutított verzióban. Nos, az eredeti nagyjából ilyen volt: egy pörgős, szórakoztató és a sallangok, meg fölösleges manipuláció helyett (kivéve persze a bújtatott kötelező reklámokat) a kérdések útján zajló népnevelés volt a fókuszban. Aztán a tv 2-n szépen elenyészett a nézettség és megszűnt a műsor. S ezzel lezárult egy korszak, ami, ami az USA-ban egyáltalán soha nem is ért véget. 

A Jeopardy!, amely a FOX saját gyártású projectjeként immár 1964 óta fut (ezt nevezem intézményesített kontinuitásnak!) 1986 óta pedig csak díszletet váltott, egyébként ugyanaz a műsorvezető (Alex Trebek - annak idején masszív bajuszkirály volt) és ugyanazok a szabályok.* Igaz, a monitorok most már HD-felbontással dolgoznak, de a kérdések színvonala fikarcnyit sem romlott. Tetszik ez a permanens változatlanság - és nagyon hiányzik a magyar televíziós kultúrából, ahol ilyesmit leginkább csak a Barátok közt testesíthetne meg. De arról inkább ne beszéljünk...

Ráadásul szomorú aktualitást ad az egésznek, hogy tegnap elhunyt az ország kvízmesere, a már emlegetett Mindent vagy semmit játékmestere, Vágó István... Ha más nem, hát az ő halála rádöbbenthet minket, hogy mennyire nem állandó semmi sem!

A kutya mindenségit! :(

___________

* Azért az mai szemmel nézve jókora döbbenet, hogy 04:30-tól a műsorvezető kénytelen kijavítani egy korábbi tévedését és megítélni kétszer annyi pontot Buffnak, mint amennyit valójában kapott volna az adott kérdésért. Nem hiszem, hogy ilyet el lehetne képzelni manapság (a szinte ijesztő mértékben gördülékeny profizmus időszakában)... 

Február 5. - Kicsinálták E.T.-t! A szemetek!

Nem csípem E.T.-t sem. Igen, egy újabb eleme a nagy évtizednek, amivel valahogy nem vagyok kibékülve. OK, olyan komoly mentális problémáim nem származnak ebből, mint Mogács úrnak, de azért vannak bizonyos fenntartásaim a dolog mitológiájával szemben. Rendben, a kis E.T. maga, csak szimplán vicces: amit igazán utálok, az a szerintem indokolatlanul nagy hájp. 

Szerintem kicsit túl magas polcra szokták pakolni ezt az anyagot. Holott egy egyszerű gyerekfilmről beszélünk csupán, semmi extráról vagy többről. Szerethető valamilyen szinten, de nem alkotott korszakot semmiben, és semmilyen téren, s pláne nem Spielberg életművében, vagy az új-hollywoodi kánon kialakulásának saga-jában. 

Úgy tűnik, a múlt héten már megidézett The Tubes sincs nagyon kibékülve a jelenséggel - bár lehet, hogy egyszerűen csak a poén kedvéért vették be a showba. Vagy a pénz és nézettség növelése végett (ami azért nem jellemezné túlzottan őket). Ami viszont biztos, hogy E.T. ilyen beteg anyagban még egyáltalán nem főszerepelt...

Szóval egyesek számára a nyugalom megazavarására és a gyermekkori emlékek befeketítésére egészen biztosan alkalmas képsorok következnek! 

...

Én szóltam!

Február 4. - Csak egy 88-as barcelonai Zappa-felvétel...

zappa_88.jpg

Ennyivel szolgálhatok mára, de, úgy vélem, ez is önmagáért beszél. 

A nóta ugyebár feldolgozás: a The Beatles I'm the Walrus című anyagának Frank Zappa-féle újraértelmezése. Nincs szó azért annyira számottevő parafrazeálásról - mindössze a klasszikus és csöppet depresszív alapokat pörgették fel kicsinyég. Csak éppen annyira, hogy igazi örömzene kerekedjen belőle, ahol számos kiváló muzsikus játszik alá a szerintem egyébként füves cigit toló Zappának és a tőle 10 éves együttműködés után éppen ebben az évben búcsúzó, zseniális hangterjedelmű Ike Willisnek. 

Az 1988. május 17-én megrendezett koncert anyaga egyébként dvd-re is felkerült, itt pedig meg is nézhetitek, ától cettig (ahogy a régi jó germanizmus szerint mondani szokták). Az ilyen régi jó Zappa-szeánszoknál csak azt sajnálom jobban, hogy az Ossian legendás debreceni koncertjén nem lehettem jelen. Meg, ha már jazzrock, még a Syrius és a Kex performanszai esetében van hasonló rosszérzésem. De ez már nem erre a lapra tartozik... 

Február 3. - Bonnie Tyler: If You Were Woman (And I Was A Man)

Egy nemzetközi tévhit eloszlatásával kell kezdenem, amiből persze mi, avagy a szocialista blokk - ahogy ebből a dalból és klipből is - kimaradtunk. Nos: Bonnie Tyler 1986-os  száma refrénjének dallamvezetése valóban hasonlít a Bon Jovi You Give Love a Bad Name című opuszáéra. Aki azonban megnézi a linkeket, az rögtön láthatja, hogy előbbi már 1986 májusában megérkezett, míg Jon mester bandájának lényegesen közismertebb szerzeménye csak mintegy két hónappal később vált közkinccsé. Tehát, ha ne adj isten (és persze feltéve, de meg nem engedve), valóban koppintás történt, az bizony nem az akkor már lényegesen nagyobb múlttal és megbízhatóbb pedigrével rendelkező BT munkáját "dícséri".* 

A szintipopos dallamvilágú, de glam-es jellegzetességeket is felhasználó tétel egyébként abszolút illeszkedik a Secret Dreams and Forbidden Fire című album koncepciójába, amelynek, bár a leghíresebb dala BT életművének legsikeresebb darabja is egyben (Holding Out for a Hero), alapvetően erősen keserédes az alaphangulata. Legalább olyan gazdag az érzelmi spektruma, mint amilyen tartalmas a hangzásvilága. Az egyes összetevőket pedig a jellegzetesen dekadens és élvhajhász ízvilág oldja fel, amit mostani klipünk is ékesen bizonyít. 

Kísérletet sem tennék arra, hogy feldolgozzam a látottakat. Mármint nekem, magamnak, mentálisan nyilván sikerült. De elemzést most ne várjatok tőlem. Legyen elég annyi, hogy kohéziót vagy koncepciót nemigen vélek benne felfedezni. Amit pedig mégis, az nekem erősen feminista olvasatúnak tűnik. Vagy csak nekem tűnik úgy, hogy elég csúnyán bánnak a férfiakkal ebben az anyagban? 

___________

* Igen, kiolvashattátok a sorok közül, hogy bár imádom a nyolcvanas éveket, a Bon Jovi nem a szívem csücske. OK, én is szeretem némely számukat, de ezek inkább a 90-es és a 2000-es évekből valóak, mikor már azért sikerült levetkőzniük a... hmm... hogy is fogalmazzak finoman... na mindegy: a suttyóságukat. Csak kimondtam. - A Bon Jovi a nyolcvanas években még egy erősen közepes színvonalon teljesítő glam metal banda volt, aminek kizárólag az MTV adott nevet és rangot. Persze ez csak egyéni meglátás... :)