az évtized, ami sosem ér véget...

daily 80's

daily 80's

Február 2. - The Americans: kötelező néznivaló

2015. február 02. - Szollo

theamericanss3.jpg

A kortárs sorozatdömping idején is viszonylag kevés anyag foglalkozik kedvenc évtizedünkkel - ezért aztán nagyon meg kell becsülnünk azokat, amelyek mégis megteszik ezt. Főleg a The Americans-t, mivel az a hidegháború felforrósódosának idején, Reagan elnöksége alatt játszódik, főhőseink pedig szovjet alvóügynökök, akik ekkor ismét aktivizálódnak és munkához látnak. 

A dolog érdekessége az, hogy egy házaspárról van szó, akiket még a hatvanas évek végén dobtak át és azóta már teljesen alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz, továbbá két gyereket nevelnek, "kapitalista szellemben." Skizofrén helyzet - írtam is róla itt egyet és mást. A sorozatot magát pedig itt ajánlottam a hazai, egyenlőre nem túl népes érdeklődő közönség figyelmébe. 

Az anyagból eddig mindössze 24 rész ment le, így gyorsan pótolható (illetve 25, mert, hogy január 28-án elstartolt a 3. szezon). Viszont ezután az opening után garantált késztetést is érzel majd a pótlásra (hidd el nekem, nyájas olvasó):

február 1. - Genesis vs. Disturbed (vs. In Flames)

A Genesis 1986-ban összerakott egy zseniális alapvetést arról, hogy mi a bajuk a világgal fejlődésének éppen kortárs szakaszában. A dalhoz pedig egy legalább annyira zseniális alapvetésként értékelhető klip is készült, ahol Gaddhafi-tól Madonnán át Margareth Thatcher-ig puppet képében mindenki megjelenik*, aki a nyolcvanas években valamennyire is számított. És akkor még nem is beszéltünk a vidáman és önfeledten húrokat tépő II. János Pálról és a rubik kockával babráló Leonard Nimoy-ról. Ráadásul a középpontba magát Ronald Reagan-t helyezi, akinek lidérces álmaként látjuk megvalósulni az egész there's too many men, too many people making to many problems évtizedet.

Nos, távol álljon tőlem mindenfajta belemagyarázás, de szerintem ez a posztmodern műremek elsősorban és ténylegesen is arról szól, hogy, amellett, hogy a mi világunk valószínűleg nem kifejezetten a lehetséges világok legjobbika, a kegyetlen mennyiségű kép- és infóáradat, a mindent átható és mindenen átszivárgó showbiz, és a teljes mértékben kizökkent idő (koyaanisquatsi) bizony őrült egy ezredvégi kombót teremtett a mi egyszerűnek gondolt, hitt vagy feltételezett életünkből. Nem buzdít semmiféle establishment ellen, inkább csak röhög egy jót az egész reménytelen állapoton (ahogy a Genesis nem egyszer megteszi ezt más dolgokkal is). 

Ezzel szemben egy chicago-i metálos kollektíva, a Disturbed, 2008-ban, az occupy és az anonymus nagy felemelkedésének, s az ennek okául szolgáló, a legújabb világgazdasági válság kitörésének évében gondolt egyet, és feldolgozta ezt a számot, elég markáns próféciát alkotva belőle a világ hatalmainak bukásáról és az emberiség győzelméről a jelenlegi civilizációs, gazdasági és politikai status quo felett (amit egyenesen a permanens háború képeivel jellemez**). A dallamos, de meglehetősen kemény anyag érdekessége abban keresendő, hogy az eredeti alapmű ironikus-vitriolos felhangjából hogyan formál dühöt és haragot, amellyel az ellen az establishment ellen támad, amin Phil Collins-ék még igencsak visszafogottan gúnyolódtak: 

De úgy tűnik, még ez sem volt elég. Az In Flames is bejelentkezett ugyanis a saját verziójával, ami a szövegrészt death metalos ordítozássá degradálta - bár a svéd banda az instrumentumokon kétségtelenül szépen muzsikál, és a felpörgetett ritmus is tetszetősen zakatol a háttérben. Itt már bajos volna bármi új üzenetet keresni, vagy kikövetkeztetni, hogy az alap vajon a Genesis, vagy inkább a Disturbed volt-e. Szóval csak benyomom ide, és hagyjuk is az egészet a fenébe:

______________

* Ugye most már tudjuk, honnan vették le az Uborka készítői a politikai saláta stílusát? 

** Vicces hogy Putyin, aki 2008-ban még benne volt a nagyhatalmi buliban, azóta kiiratkozott a csapatból... Bár a legkevésbé sem biztos, hogy véglegesen... 

Január 31. - Sziriusz kapitány végveszélyben, avagy a testrablók támadása magyar módra

Viktor Szíriusz kapitány László Endre félig-meddig tudományos fantasztikus, másrészről meg markánsan ifjúsági (ma már nem sok értelme volna ilyen műfajról beszélni*) regényeinek hőse, aki a 2400-as évek vége felé éldegél és vakmerőbbnél vakmerőbb küldetéseken vesz részt barátaival, akikkel együtt örködnek a Világállam biztonsága és nyugalma felett. A pozitivista hangvételű sci-fi persze nem ténylegesen tudományos-fantasztikus anyag. Legfeljebb annyira, mint a szintén LE által jegyzett Mikrobi, amiben sci alig fordul elő, a fi meg inkább mese. Ez a rajzfilmsorozat ugyanis leginkább kisiskolásoknak készült. 

A rádióban 1977 és 1989 között futó Szíriusz hangjátékok (a kötetek általában ezek írott verziói voltak) azért egy pár fokkal komolyabb munkák, bár az nagyon mókás, hogy ebben az univerzumban az egész emberiség sorsáról egy olyan négyes tanács dönt, amelynek két tagja 16 (köztük a magyar Kocsis Berci! :D ), egy pedig 12 éves.** Na persze nem intézményesen - csak azért, mert gyakran ők oldják meg azokat a világraszóló rejtélyeket, melyek köré az egyes, az egész Menscheit dolgait alapjában érintő (mondjuk idegen civilizációk felbukkanásával foglalkozó) történetek is épülnek.*** 

Például a mai anyagunk****, amelyben kezdetben Viktor Sziriusz szokatlan, furcsa viselkedése lesz a téma. Eleinte, mert kisvártatva egy egészen igencsak érdekes ügy kerekedik a dologból... - Aki hozzám hasonlóan gyerekkora óta ismeri eme alapvetést, az máris hozzákezdhet a hallgatáshoz. Aki viszont újonc, annak mindenképpen ajánlanám az előzményeket...

_________

* Ha azt mondom, hogy csíkos regények, vagy, hogy Delfin Regények, akkor talán mégis beugrik valami 

** "a francia származású Pierre Renard, a félig osztrák, félig finn származású, vörös hajzuhatagú Liuna Steff, a magyar Kocsis Berci – ők 16 éves fiatalok – és Pinton Casteiro, a 10 éves spanyol kisfiú"

*** Amit a Szíriusz sorozatról még feltétlenül tudni kell - a benne szereplő színészek illusztris névsorán túl -, hogy szerzőnk rendszeresen használta fel műveit pedagógiai és didaktikus célzatra. Ebben a részben többek között szó esik például az agyérelmeszesedés tüneteiről és a hexameterről is. (Többek között...) 

**** Talán az egyetlen mind közül, amely könyv alakban sosem látott napvilágot. 

Január 30. - Tom Selleck 70'

magnum-pi-moustache_01.jpg

A zsenialitás nem terem meg minden bokorban, s különösen nem akkor, ha a géniusz képességei az ikon nemes titulusává magasztotsulnak. Márpedig Tom Selleck valódi ikonná vált. Nevén és az asztalra letett dolgain kívül a fizimiskája is beleégett az agyunkba, azzal a bizonyos legendás bajusszal együtt, mely egyszerre reprezentálta viselője egyéniségét és sajátosan konzervatív mentalitását...

Bár művelt egyet és mást 1967-es debütálásától kezdve, de mi mégis azért emlékszünk rá, mert 1980 és 1988 162-szer bújhatott Magnum PI bőrébe. Bár ezzel az alakításával egyaránt elorozta a Golden Globe-ot és az Emmy-t, a kritikusok valahogy sosem voltak elragadtatva a teljesítményétől. Nem úgy, mint mi, a rajongók. - Többes szám első személyben beszélek, mert, bár én csak a '90-es években találkozhattam ezzel az alapművel, nem hiszem, hogy akad még epizód, amit ne láttam volna belőle. S azt sem tudom elképzelni, hogy a generációm tagjainak ne mondjanak semmit a Robin Masters, az Orville vagy a Higgins nevek... Oh, igen! A John Hillermann megszemélyesítette legendás reneszánsz emberről beszélek, aki elképesztő zsenialitással megáldva osztogatta az adott helyzetnek megfelelő epés aranyköpéseket és poénokat, Magnum pedig jókat mosolygott a bogarain...

Meggyőződésem, hogy minden életműnek megvannak a maga vízválasztói - és az az egy (max két) kitűntetett jelentősségű pont, ahol egy, a végül is meghozottól eltérő döntés minden további eseményt alapvetően változtatott volna meg hősünk életében. Tom Selleck ouvre-jében a nagy vízválasztó minden bizonnyal 1981, amikor felajánlották neki az első Indiana Jones-film címszerepét, de a Magnum miatt részéről szó sem lehetett a dolog bevállalásáról. Nos, a magam részéről el sem tudom képzelni, mi lett volna, ha végül tényleg Selleck kapja meg Harrison Ford legendás szerepét, míg a Magnum (nagy valószínűség szerint) ebek harmincadjára jut.

Valószínűleg felborult volna a tér-idő kontinuum... 

Például, csak gondoljatok bele az egyik legdrasztikusabb következménybe: mi lett volna Chippel és Dale-lel... ?

1015480-disney-reviving-chip-n-dale-live-action-feature.jpg

...

Az utolsó epizódok valamelyikében azért a Magnum PI készítői megjátszották a "mi lett volna, ha..." kártyát, és legalábbis pár parodisztikus szekvencia idejére Indiana bőrébe bújtatták a bajuszkirályt. Az eredményt itt csekkolhatjátok:

Nos, én ezzel az anyaggal kívánok még legalább ugyanennyi boldog születésnapot gyermekkorom legendás hősének*, és, megpödörve bajszomat (ha azt Sellecké után még annak lehet nevezni egyáltalán), angolosan távozom!

___________

* Ugyan tegnap volt a nagy nap, de nem hiszem, hogy ma már elkéstem volna a dologgal... :)

Január 29. - Don Cheadle is Captain Planet

Ez sem a legfrisebb kontent (írom mindezt egy retroblogon! :D), de mégis joggal tarthat számot az érdeklődésetekre. Aligha vagyok ugyanis egyedül azzal, hogy anno a kilencvenes években sokat néztem volt a bolygó kapitánya* című popkulturális alapvetést a tévében. Egynehányunk szombat délelőttjeihez egészen biztosan hozzátartozott a Captain Planet and the Planeteers, amelyben a címszereplők szövetsége igyekezett megmenteni a bolygót az olyan látványosan rohadék karakterektől, mint amilyen a dagadt náci-punk-vadkapitalista (!) Ártány volt. 

Minden két-, sőt, egydimenziós naivitása (amit már csak retrospektív bája okán is muszáj elnéznünk neki) dacára, azért elég sokkoló témákat rángatott elő ez az animációs széria - a környezetszennyezéstől a drogokon át a politikusok mindezen káros jelenségek létezésében játszott szerepéig**. Sőt, éppen ez a sokkolás lehetett az egyik fő cél - hátha így hatékonyabban terjesztheti korszerű, pozitivista és haladó eszméit...

A legendás Funny or Die stábja számára sem lehetett kevésbé ütős némelyik CPatP-epizód durvasági faktora, mert összehoztak egy olyan élőszereplős homage-anyagot, amelyben*** Kapitányunk kicsit bedurvul, és átesve a ló másik oldalára elmegy bioterroristának, mindenkit növénnyé változtatva, aki él és mozog (saját stábjával kezdve a dolgot). A kőkemény, négy epizódos saga főszerepét ráadásul Don Cheadle-re bízták, aki egyedi és badass karaktert ad a rajzfilmekben amúgy amúgy még árja (bocs, de ezt nem hagyhattam ki) keptönnek... 

https://www.youtube.com/watch?v=4Bvz3FzBykQ (Beágyazás kérésre letiltva.)

https://www.youtube.com/watch?v=vyEz79jsKFw (Úgyszintén.)

És végezetül: egy mókás werkfilmet is kapott az anyag, amit itt tudtok meglesni...

_________________

* Igen, az is fontos infó, hogy a dailymotion-ön elég jó minőségben van fenn az egész sorozat, remek magyar szinkronnal (bár Gergely Róbert az introban brutális), de most nem ez a poszt apropója. 

** Nem sokkal Kiotó előtt vagyunk, anyway

*** Visszafizetve a gyerekkori álmatlan éjszakákért, amelyeket a bolygó sorsáért való aggódás töltött ki - legalábbis így képzelem. 

Január 28. - Belinda Carlisle: In My Wildest Dreams (FULL! FULL! FULL!)

Lassan két hete lesz annak, hogy hihetetlen dolog történt velem: rátaláltam egy zenei unikumra, amit nagyon régóta kerestem már, reménytelenül. Hat éve, hogy egészen pontos legyek - akkortájt láttam ugyanis a filmet, ami kiütötte még Peter Griffint is. - A főcímdalt pedig nem kevésbé legendás énekesnő énekelte fel ehhez a kissé bárgyú, ámde a maga 80's módján azért kifejezetten szórakoztató mozihoz, mint egy bizonyos Belinda Carlisle. Mielőtt azt állítanád, hogy még nem hallottál róla - hát persze, hogy találkoztál már a nevével ... 

Pedig jobb lenne, ha erről a dalról ugrana be. Vagy épp erről. Esetleg erről. De leginkább és legelsősorban is: erről... - Várjunk csak: mik ezek az idióta hangok a háttérben? - Nos, igen, ez itt a fő probléma. A Mannequin emlegetett főcímdala (vagyis ez a tétel itten) eddig csak a filmből kivágott hangsávként terjengett a neten, a hozzá társuló igencsak idegesítő zörejekkel egyetemben - plusz félbevágva. Pedig sokan nálam már jóval régebb óta vágytak rá, hogy hallhassák az egészet, a maga teljes szépségében és pompájában...

Nos, ez valósult meg a világ számára pár hónapja, számomra meg pár napja, amikor rezignáltan beírtam a keresőbe a szokott címet, és legnagyobb hitetlenkedésemre az első helyen dobta ki ezt a videót: 

A kedvenc BC-dalom végre teljes egészében felkerült a netre - pedig maga az előadó (érthetetlen módon, amúgy) nem kedvelte, és épp ezért évtizedekig lappangott valahol... - Nos, ekkor jutottam el arra a következtetésre, hogy tényleg nem létezik lehetetlen...

És két nap múlva: elindítottam ezt az oldalt... :)

Január 27. - Fire Tiger - Energy

fire_tiger.jpg

Vagyunk egy páran olyanok, akik, ugyan nem sokat láttunk a nyolcvanas évekből, mégis képtelenek vagyunk kiszabadulni bűbájos tömegvonzásából. A Fire Tiger is pár ilyen LA-i fiatal lelkesedéséből született - és lám, Jefferson Starshipen, Billy Joel-en, Pat Benataron és Blondie-n iskolázódva csináltak egy jó kis glam-klipet. Mert OK, hogy a Heart-ot említették a referenciák sorában, de én nagyon ott érzem még a levegőben a szóba sem került Missing Persons*, a Vixen és egypár másik dőzsölős hangú (ezt egyszer olvastam valahol és megtetszett) énekesnő hatását. Tiff Alkouri lead singer hangszíne például kifejezetten az övére emlékeztet.**

Akárhonnan is nézzük azonban: ma egy nagyon szerethető kis 80's szellemiségű anyagot hoztam tőlük. Ez főleg annak köszönhető, mert, bár ilyen menő nevek inspirálták, az FT munkájának gyümölcse kifejezetten egyszerűre sikeredett. Pl. TA sem rántott magára nagyon őrült vagy extravagáns cuccokat a kedvéért (amit az évtized visszaidézése nem tett volna indokolatlanná), és amúgy sem csinál mást benne, csak elmond egy nagyon egyszerű sztorit, amit a saját élményeiből bont ki. (És mellé aranyosan táncol, meg domborít.) Nem kevés felkészültséggel és tehetséggel párosulva...

Így a dolog abszolút működik. Persze lenne mit kritizálni rajta, but so cute és túl hiánypótló (nagyon hiányzik ez a stílus manapság!), hogy megtegyem. Meg túlságosan szerelmes is vagyok. Megint. Ez van... 

________________

* Persze a maró iróniájuk nélkül.

** Egy kicsit - az övé távolról sem ennyire mély és agyondohányzott hangszín azért.

Január 26. - Egy tök átlagos The Tubes szeánsz 1981-ből

zzz006299-pp.jpg

A The Tubes a maga idejében és közegében meglehetősen közkedvelt, bár nem túlzottan exponált banda volt. San Francisco, ténykedésük színtere volt az a város az USA-ban a 70-es és 80-as években, ahol gyakorlatilag bármi megtörténhetett és aminek világába bármilyen szubkultúra be tudott illeszkedni. A TT cseppet sem rítt ki közülük - sőt, az ottani kavalkádban meglehetősen egyszerűnek és hétköznapinak hathattak, s a hetvenes évektől abszolút jellegzetes életérzést közvetítő koncertjeik sem ríhattak nagyon ki a nagy átlagból. 

Mai szemmel nézve azonban határozottan markánsnak tekinthető showkat nyomtak. Az átlagosan bizarr 80's faktoron túl a mai, a vele azonos című lemez anyagát summázó videónkhoz például adjuk még hozzá azt, amit az egyik kommentelő is megjegyzett egy másik prezentációjuk kapcsán: "They're a little rough, but Wow, what a great show!". Bár a "jerk"-öt szerencsésebbnek érezném, de a "rough" is fején találja a szöget: ezek az arcok kicsit suttyók, na. - Már nem a szó redneck (In San Fransisco? please!) értelmében, hanem a Sports Fans- vagy Business-féle de- és konnotációjában. 

Ám ha ezen túlteszed magad, írtózatosan élvezni fogod ezt a szűk egy órát (a gyatra minőség dacára, amiért előre is elnézést kérek), és persze a korszak legminőségibb, egy kevés new wawe-vel és poppal elegyített rockzenéjét... 

Ha viszont már eleve csak a music érdekel: https://www.youtube.com/playlist?list=PLB6CB76DA3BC4B2A0... 

Január 25. - 1984-ben is a hóhelyzet volt a téma ezen a napon a Magyar Televízióban

Esik a hó az egész országban! - Azon túl, hogy, osztva azokat a nézeteket, miszerint minden évszakban az évszaknak megfelelő időjárás tekinthető a legkitűnőbbnek felettébb boldoggá tesznek minket a hógolyózásra kiváltképp alkalmas közállapotok, azért tegyük hozzá, hogy olyan hadihelyzetre (18 óra alatt, 30 centi vastagságban, 6 millió köbméter!), mint 1984-ben, vagy 1987-ben, a megváltozott klimatikus viszonyok és egyéb tényezők miatt szép fővárosunkban nem egyhamar lehet újból számítani. Sem a Keleti környékén olyan emberes hótorlaszokra, mint a régi, nagy telek idején. Pedig azok még semmik voltak a még régebbi és még nagyobb telek még emberesebb hótorlaszaihoz képest.

Mi persze már nemigen emlékezhetünk ilyenekre - de az 1941-ben született, legendás televíziós hírbemondónak, Kovács P. Józsefnek még lehet némi összehasonlítási alapja e tekintetben. Nem tudom, amúgy hogy vagytok vele, de én rettenetesen hiányolom az effajta orgánumot a mai közszolgálati televíziózásból. - Az ő szájából például mennyire szépen hangzik, hogy: "a közterlületfenntartó vállalat az éjjel derekas munkát végzett..." - És akkor az animált időjárásjelentésről még nem is beszéltem (az alatta bejátszott kis nóta ennek a refrénjére emlékeztet)... 

(Az adás első felét pedig itt találjátok.) 

Január 24. - A párt ökle kérlelhetetlenül lecsap azokra, akik munkaidőben alkoholt adnak el a csehszlovák dolgozóknak!

Minden szempontból úgy fest, hogy a Československá televízia tegnap már egy videó erejéig megidézett Maják (Világítótorony) című rendkívüli profizmust és hozzáértést tükröző magazinműsora nagy kedvencemmé vált. Na, ennyire azért nem nyűgözött le, de kétségtelenül kiválóan szórakoztam rajta. Mert igaz ugyan, hogy sok mindent nem értettem az elhangzottakból - de mégis: a jellegzetes, didaktikus hangvételű leleplező riportok hangulata abszolút emlékeztet valami egészen hasonlóra. Igen: a Maják kétségtelenül a csehszlovák Kékfény, riportere pedig Szabó László csehszlovák megfelelője, egy az egyben.

1987-ben készült anyagunban például magyar kollégájához hasonló lendülettel csap le a munkaidőben alkoholt fogyasztókra, és azokra a mélyen elítélendő tevékenységet folytató elárusítókra is, akik nem átallják kiszolgálni e szerencsétlen, eltévelyedett, a szocialista termelés világába visszavezérlendő egyéneket. A kioktató stílus persze már nem egészen létjogosult a rothadó állomás és resti díszletei között (mintha csak a korabeli Magyarországon járnánk). De ne feledjük: a Maják illetékesei már 1971-ben is kérlelhetetlen igyekezettel eredtek a bűn - itt éppen a "serdülőkori alkoholizmus" - nyomába. Persze akkor még a szocialista haladás tempója diktálta, magabiztos elánnal... 

süti beállítások módosítása